Disneylandizmus vagy örökségesítés?

Új kutatási irányként jelent meg az örökségesítés, amely lényege, hogy hogyan tesszük örökséggé a körülöttünk lévő dolgokat. Az örökségesítéssel és örökségiparral (heritage industry) foglalkozik dr. Kollai István, a BCE Világgazdasági Intézet adjunktusa, aki közgazdász diplomája mellett történészként végzett. Az örökségesítés témájáról, és arról, hogy mi a mögöttes kezdeményezés társadalmi-gazdasági jelentősége a kelet-közép-európai régió összetett történelmi kontextusában, dr. Kozma Miklós interjúvolta meg kutatónkat.

Plasztikusan szólva, az örökségesítés arról szól, mitől lesz egy kőhalom, amit látunk, „vár állott” minősítésű? Miért és hogyan építünk köré egy narratívát, egy mítoszt, mi a célunk ezzel, és miért működik, ha működik? Egy konkrét példa a felvidéki Nyitra közelében található Zobor-hegy, amely teljesen eltérő kulturális örökséget hordoz a helyi szlovák és magyar lakosság számára. A szlovákok a hegyen feltárt ószláv erődítményt saját őseik egyik első jelentős településének tartják, míg a zoboralji magyarok saját nyelvjárással bíró falvai a kárpát-medencei magyar településterületnek máig legészakibb, archaikus nyúlványa. A szlovák régészek itt tárják fel az ószláv kultúrát, Kodály pedig itt jegyezte le a Csitári hegyek alatt című dalt. A zobori hegyekről egymástól távol lévő, sőt egymással szembeállítható asszociációk juthatnak így eszébe az idelátogató magyarnak vagy szlováknak. Ezzel az etnikumok közti konfliktusok melegágya, ám István kutatása szerint a konfliktusok feloldásának, az etnikumok egymás mellett élésének megoldása is lehet egyben.

Az alsómicsinyei Beniczky-várkastély egyelőre elhagyottan áll

A történelemkönyvekben sokszor újraírják az egymással szembeni sérelmeket,

a politikusok egy része pedig az emlékezetpolitika jegyében könnyen konfliktusokat gerjeszt felülről az etnikumok között, eközben egy alulról jövő kezdeményezésként zajlik az emlékezetkultúra építése. Ennek keretében a helyi identitások kezdik magukénak érezni lokális történelmi örökségük momentumait. A felvidéki várak például a helyi szlovák lakosság szemében évtizedekig ellenérzéseket váltottak ki az egykor volt elnyomók váraiként és kastélyaiként, ennek újraértelmezése van folyamatban, ahogy a helyi közösség identitásának formálói lesznek e neves épületegyüttesek.

Konkrét empirikus kutatása keretében István 440 kastélyt vizsgált meg a Felvidéken,

és a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj segítségével körülbelül negyedét bejárta ezeknek. Interjúkat készített az épületek új tulajdonosaival a fejlesztési tervekről, illetve a régi tulajdonosok bevonásának módjáról és céljáról. Bár e patinás kastélyok jelentős része hányattatott sorsú, nincsenek felújítva, egy bővülő körük szerencsés módon új tulajdonosra talált, akik felújították, jellemzően hotellé vagy étteremmé formálták őket. Egy pozitív példa az Eperjes melletti Jernye, Szinyei Merse Pál szülőhelye, ahol a falu megvásárolta és felújította a kastélyt, és kiállítóteret hozott létre benne, amely együttműködik a Magyar Nemzeti Galériával, illetve a rajzoktatásra specializálódott helyi iskolával is. A festés és rajzolás lett végül a helyi roma gyerekek egyik kitörési lehetősége, a legjobbak világversenyekre járnak tudásuk bizonyítására. Az eredmény, hogy mára már értelmet nyert a korábban rendkívül elhagyatott falut meglátogatni, önálló arculata jött létre, van egy szép felújított kastélya, amely erősíti a helyi kötődést, identitást.

Sok esetben pénzkérdés a felújítás, ami felveti a gazdasági hasznosíthatóság kérdését.

Közgazdászként feltehetjük a kérdést, hogy milyen gazdasági potenciál van ezekben az épületekben. A Zay család liptói várkastélyát hotellé alakították, csakúgy, mint a Forgáchok gácsi kastélyát. Vajon gazdasági baklövés a felújítás, vagy megtérülhet a befektetés? Az új tulajdonosok mindenesetre felvették a kapcsolatot a régi tulajdonosokkal, akiktől jellemzően 1945 után vették el a családi örökséget. Általában jó a viszony a régi tulajdonosok leszármazottai és a kastélyok új tulajdonosai között, mert a családtagok örülnek, hogy valami megújul a régi falak közt, és örömmel adnak képeket, festményeket, emléktárgyakat az újjászülető belső terek szellemi gazdagítása végett. A vállalkozók pedig többnyire történelmi kastélyként, hotelként viszik az épületet és a kapcsolódó szolgáltatásokat a nemzetközi turisztikai piacra. A történelmiség csak félig igaz, hiszen jellemzően nem az eredeti állapot helyreállítása, hanem a kor követelményeinek megfelelő szolgáltatásokat biztosító épület kialakítása az alapvető cél.

A túlzottan az értékesítésre irányuló kommersz hasznosítás visszatetszést kelthet,

ellenállást szülhet a helyi érintettek körében, ennek jelenségét a nemzetközi szakma disneylandizmusnak nevezi, és rossz példaként állítja a jövő fejlesztői elé. Ugyanakkor a gazdasági hasznosítás lehetősége a helyi etnikumok közti konfliktusok hosszabb távú megoldásának alapja lehet, mert a helyiek közös érdeke, hogy a létesítmény bevételre tegyen szert, jöjjön minél több látogató, és ezen a ponton már mindegy, hogy a vendégek milyen nációkból érkeznek. Adott esetben tehát nem a történelmi örökség megtagadásáról, kizsákmányolásáról van szó, hanem a helyi kötődés és identitás tartalmának a hagyományokra építő frissítéséről, amely siker esetén nem elválasztja, hanem összeköti az érintetteket.

A nemzetközi tudományos közösségben Közép-Európa még keresi a helyét.

Talán azt lehet mondani, hogy az Amerikai Egyesült Államokban van az örökségesítéssel és az „örökség közgazdaságtanával”, illetve örökségiparral (heritage industry) foglalkozó kutatások gócpontja. A történelmi dialógus hívószava alatt (historical dialogue) kiterjedt hálózatban dolgoznak együtt kutatók a világ több tájáról. A központban azonban főleg észak-dél dichotómiában vizsgálják a globális különbözőségek irányait mint a fejlett északi és a fejlődő déli országok közötti eltéréseket. Mi félperiférián vagyunk Kelet-Közép-Európában, és még előttünk álló feladat, hogy rávilágítsunk, hogy eléggé érdekesek lehetünk a téma globális kutatási térképén.

A régiónkban talán a lengyel kutatók a legaktívabbak,

a krakkói Jagelló Egyetem és a krakkói International Cultural Centre különösen, emellett a Pozsonyszentgyörgyi Academia Istropolitana vagy a német kormány által szervezett Bundesdienst für Politische Bildung projektjei is értek már el eredményeket a térség történelmi örökségének a gazdasági hasznosítás vonatkozására irányuló kutatásában. Az új kutatási eredmények gyakorlati hasznosíthatósága szempontjából érdekes és kísérleti jellegű irányt jelent az alternatív útikönyvek vagy akár mobilapplikációk készítése. Új útikönyvek tudják bemutatni például a térségbe látogató turistáknak, hogy mi köti össze őket a helyi lakosság történelmével, örökségképével, és nem azt, hogy mi választja el őket tőlük.

Egy példa, hogy a szlovákiai nemesség egyik patinás családja a Kossuth család volt,

Kossuth Lajos apja Zemplénbe költözésével ugyan kiszakadt a családi főáram gondolkodásából, a többiek közül azonban volt, aki a szlovák nemzeti mozgalom fő támogatója lett. Nem is nézték jó szemmel, hogy az „elmagyarosodott Lajos” mit művel Pesten. Ennek alapján tehát sokunk számára tanulságos felismerés, hogy még Trianon előtt volt szlovák nemesség is, nem csak a magyaroknak voltak kastélyai és kúriái Felvidéken, mint azt a szlovák emlékezetpolitika nem ritkán hangsúlyozza. A 19. század során aztán a szlovák kisnemesek fokozatosan elveszítették a szláv nyelv iránti kötődésüket, és beolvadtak a magyar lakosságba, amely a későbbi félreértelmezések alapját képezheti.

Ma a helyi önkormányzatok a motorjai az örökségesítésnek,

mert próbálnak a helyi közösségnek helyi identitást adni, ezért támogatják az örökség felélesztését, az épületek felújítását, a multikulturális múltra utaló projekteket. Pozsonyban például koronázási ünnepségeket rendeznek minden évben, eljátszanak egy-egy valóban megtörtént koronázást, van, hogy neves helyi színészek közreműködésével. Nagy kultusza van Mária Teréziának, ahol Fadrusz János korábbi, róla mintázott szobrát még Trianon után ledöntötték, de most pénzt gyűjtenek az újrafaragására – ennek részletei a helyi diskurzus tárgyát képezik. A Felvidéken egyre több királyszobor áll már, úgy mint Szakolcán Nagy Lajos, Körmöcbányán Károly Róbert szobra, de tervben van Besztercebányán IV. Béla szobra is, és nem magyarok állnak e helyi kezdeményezések mögött.

A Csáky-kastély jelenleg kiállítótérként működik

Újjászülető multikulturalizmus Kelet-Közép-Európában? Talán túlzás, talán nem, de a helyi etnikumok közti konfliktusok feloldásának megoldását remélhetjük a Kollai István és kutatótársai által művelt szakterület eredményeinek hasznosításától.

Készítette: Dr. Kozma Miklós, BCE Üzleti Gazdaságtan Tanszék