Új kutatási irányként jelent meg az örökségesítés, amely lényege, hogy hogyan tesszük örökséggé a körülöttünk lévő dolgokat. Az örökségesítéssel és örökségiparral (heritage industry) foglalkozik dr. Kollai István, a BCE Világgazdasági Intézet adjunktusa, aki közgazdász diplomája mellett történészként végzett. Az örökségesítés témájáról, és arról, hogy mi a mögöttes kezdeményezés társadalmi-gazdasági jelentősége a kelet-közép-európai régió összetett történelmi kontextusában, dr. Kozma Miklós interjúvolta meg kutatónkat.

Plasztikusan szólva, az örökségesítés arról szól, mitől lesz egy kőhalom, amit látunk, „vár állott” minősítésű? Miért és hogyan építünk köré egy narratívát, egy mítoszt, mi a célunk ezzel, és miért működik, ha működik? Egy konkrét példa a felvidéki Nyitra közelében található Zobor-hegy, amely teljesen eltérő kulturális örökséget hordoz a helyi szlovák és magyar lakosság számára. A szlovákok a hegyen feltárt ószláv erődítményt saját őseik egyik első jelentős településének tartják, míg a zoboralji magyarok saját nyelvjárással bíró falvai a kárpát-medencei magyar településterületnek máig legészakibb, archaikus nyúlványa. A szlovák régészek itt tárják fel az ószláv kultúrát, Kodály pedig itt jegyezte le a Csitári hegyek alatt című dalt. A zobori hegyekről egymástól távol lévő, sőt egymással szembeállítható asszociációk juthatnak így eszébe az idelátogató magyarnak vagy szlováknak. Ezzel az etnikumok közti konfliktusok melegágya, ám István kutatása szerint a konfliktusok feloldásának, az etnikumok egymás mellett élésének megoldása is lehet egyben.

Az alsómicsinyei Beniczky-várkastély egyelőre elhagyottan áll

A történelemkönyvekben sokszor újraírják az egymással szembeni sérelmeket,

a politikusok egy része pedig az emlékezetpolitika jegyében könnyen konfliktusokat gerjeszt felülről az etnikumok között, eközben egy alulról jövő kezdeményezésként zajlik az emlékezetkultúra építése. Ennek keretében a helyi identitások kezdik magukénak érezni lokális történelmi örökségük momentumait. A felvidéki várak például a helyi szlovák lakosság szemében évtizedekig ellenérzéseket váltottak ki az egykor volt elnyomók váraiként és kastélyaiként, ennek újraértelmezése van folyamatban, ahogy a helyi közösség identitásának formálói lesznek e neves épületegyüttesek.

Konkrét empirikus kutatása keretében István 440 kastélyt vizsgált meg a Felvidéken,

és a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj segítségével körülbelül negyedét bejárta ezeknek. Interjúkat készített az épületek új tulajdonosaival a fejlesztési tervekről, illetve a régi tulajdonosok bevonásának módjáról és céljáról. Bár e patinás kastélyok jelentős része hányattatott sorsú, nincsenek felújítva, egy bővülő körük szerencsés módon új tulajdonosra talált, akik felújították, jellemzően hotellé vagy étteremmé formálták őket. Egy pozitív példa az Eperjes melletti Jernye, Szinyei Merse Pál szülőhelye, ahol a falu megvásárolta és felújította a kastélyt, és kiállítóteret hozott létre benne, amely együttműködik a Magyar Nemzeti Galériával, illetve a rajzoktatásra specializálódott helyi iskolával is. A festés és rajzolás lett végül a helyi roma gyerekek egyik kitörési lehetősége, a legjobbak világversenyekre járnak tudásuk bizonyítására. Az eredmény, hogy mára már értelmet nyert a korábban rendkívül elhagyatott falut meglátogatni, önálló arculata jött létre, van egy szép felújított kastélya, amely erősíti a helyi kötődést, identitást.

Sok esetben pénzkérdés a felújítás, ami felveti a gazdasági hasznosíthatóság kérdését.

Közgazdászként feltehetjük a kérdést, hogy milyen gazdasági potenciál van ezekben az épületekben. A Zay család liptói várkastélyát hotellé alakították, csakúgy, mint a Forgáchok gácsi kastélyát. Vajon gazdasági baklövés a felújítás, vagy megtérülhet a befektetés? Az új tulajdonosok mindenesetre felvették a kapcsolatot a régi tulajdonosokkal, akiktől jellemzően 1945 után vették el a családi örökséget. Általában jó a viszony a régi tulajdonosok leszármazottai és a kastélyok új tulajdonosai között, mert a családtagok örülnek, hogy valami megújul a régi falak közt, és örömmel adnak képeket, festményeket, emléktárgyakat az újjászülető belső terek szellemi gazdagítása végett. A vállalkozók pedig többnyire történelmi kastélyként, hotelként viszik az épületet és a kapcsolódó szolgáltatásokat a nemzetközi turisztikai piacra. A történelmiség csak félig igaz, hiszen jellemzően nem az eredeti állapot helyreállítása, hanem a kor követelményeinek megfelelő szolgáltatásokat biztosító épület kialakítása az alapvető cél.

A túlzottan az értékesítésre irányuló kommersz hasznosítás visszatetszést kelthet,

ellenállást szülhet a helyi érintettek körében, ennek jelenségét a nemzetközi szakma disneylandizmusnak nevezi, és rossz példaként állítja a jövő fejlesztői elé. Ugyanakkor a gazdasági hasznosítás lehetősége a helyi etnikumok közti konfliktusok hosszabb távú megoldásának alapja lehet, mert a helyiek közös érdeke, hogy a létesítmény bevételre tegyen szert, jöjjön minél több látogató, és ezen a ponton már mindegy, hogy a vendégek milyen nációkból érkeznek. Adott esetben tehát nem a történelmi örökség megtagadásáról, kizsákmányolásáról van szó, hanem a helyi kötődés és identitás tartalmának a hagyományokra építő frissítéséről, amely siker esetén nem elválasztja, hanem összeköti az érintetteket.

A nemzetközi tudományos közösségben Közép-Európa még keresi a helyét.

Talán azt lehet mondani, hogy az Amerikai Egyesült Államokban van az örökségesítéssel és az „örökség közgazdaságtanával”, illetve örökségiparral (heritage industry) foglalkozó kutatások gócpontja. A történelmi dialógus hívószava alatt (historical dialogue) kiterjedt hálózatban dolgoznak együtt kutatók a világ több tájáról. A központban azonban főleg észak-dél dichotómiában vizsgálják a globális különbözőségek irányait mint a fejlett északi és a fejlődő déli országok közötti eltéréseket. Mi félperiférián vagyunk Kelet-Közép-Európában, és még előttünk álló feladat, hogy rávilágítsunk, hogy eléggé érdekesek lehetünk a téma globális kutatási térképén.

A régiónkban talán a lengyel kutatók a legaktívabbak,

a krakkói Jagelló Egyetem és a krakkói International Cultural Centre különösen, emellett a Pozsonyszentgyörgyi Academia Istropolitana vagy a német kormány által szervezett Bundesdienst für Politische Bildung projektjei is értek már el eredményeket a térség történelmi örökségének a gazdasági hasznosítás vonatkozására irányuló kutatásában. Az új kutatási eredmények gyakorlati hasznosíthatósága szempontjából érdekes és kísérleti jellegű irányt jelent az alternatív útikönyvek vagy akár mobilapplikációk készítése. Új útikönyvek tudják bemutatni például a térségbe látogató turistáknak, hogy mi köti össze őket a helyi lakosság történelmével, örökségképével, és nem azt, hogy mi választja el őket tőlük.

Egy példa, hogy a szlovákiai nemesség egyik patinás családja a Kossuth család volt,

Kossuth Lajos apja Zemplénbe költözésével ugyan kiszakadt a családi főáram gondolkodásából, a többiek közül azonban volt, aki a szlovák nemzeti mozgalom fő támogatója lett. Nem is nézték jó szemmel, hogy az „elmagyarosodott Lajos” mit művel Pesten. Ennek alapján tehát sokunk számára tanulságos felismerés, hogy még Trianon előtt volt szlovák nemesség is, nem csak a magyaroknak voltak kastélyai és kúriái Felvidéken, mint azt a szlovák emlékezetpolitika nem ritkán hangsúlyozza. A 19. század során aztán a szlovák kisnemesek fokozatosan elveszítették a szláv nyelv iránti kötődésüket, és beolvadtak a magyar lakosságba, amely a későbbi félreértelmezések alapját képezheti.

Ma a helyi önkormányzatok a motorjai az örökségesítésnek,

mert próbálnak a helyi közösségnek helyi identitást adni, ezért támogatják az örökség felélesztését, az épületek felújítását, a multikulturális múltra utaló projekteket. Pozsonyban például koronázási ünnepségeket rendeznek minden évben, eljátszanak egy-egy valóban megtörtént koronázást, van, hogy neves helyi színészek közreműködésével. Nagy kultusza van Mária Teréziának, ahol Fadrusz János korábbi, róla mintázott szobrát még Trianon után ledöntötték, de most pénzt gyűjtenek az újrafaragására – ennek részletei a helyi diskurzus tárgyát képezik. A Felvidéken egyre több királyszobor áll már, úgy mint Szakolcán Nagy Lajos, Körmöcbányán Károly Róbert szobra, de tervben van Besztercebányán IV. Béla szobra is, és nem magyarok állnak e helyi kezdeményezések mögött.

A Csáky-kastély jelenleg kiállítótérként működik

Újjászülető multikulturalizmus Kelet-Közép-Európában? Talán túlzás, talán nem, de a helyi etnikumok közti konfliktusok feloldásának megoldását remélhetjük a Kollai István és kutatótársai által művelt szakterület eredményeinek hasznosításától.

Készítette: Dr. Kozma Miklós, BCE Üzleti Gazdaságtan Tanszék

Napjaink egyik legégetőbb problémája és legtöbbet tárgyalt témája a klímaváltozás, számtalan szakértői álláspont, vélemény és érvelés fogalmazódik meg okait, jellegét és következményeit illetően. Mely gazdasági-politikai folyamatok vezettek a jelenlegi ökológiai válságig? Mi a kapcsolat a klímaváltozás és a kapitalizmus között? Milyen fenntartható alternatívák adhatók válaszul a klímaválságra?

Korunkat a társadalomtudományokban és természettudományokban egyre gyakrabban emlegetik az antropocén kornak, azaz annak a földtörténeti időszaknak, amikor az emberi tevékenység jelentősen és globálisan meghatározza a Föld ökoszisztémáját. Az elnevezés félrevezető lehet azonban, mivel a felelősség az emberiségen belül nagyon egyenlőtlenül oszlik meg. A klímaváltozás visszavezethető a kapitalista társadalmi-gazdasági berendezkedésre, a profitorientált viselkedésre – idetartozik a bérmunka kizsákmányolása és a természeti (és nem természeti) erőforrások elsajátítása –, ezért többen a kapitalocén földtörténeti korszak elnevezést tartják találóbbnak. A kapitalizmus alaplogikájához tartozik, hogy egyre inkább olcsóbítja az erőforrásokat, azonban ennek korlátai és következményei egyre markánsabban kiütköznek, ezek egyike a klímaváltozás.

Ugyanakkor, az antropocén kifejezés esetében valóban megvan annak a veszélye, hogy szétterítjük a felelősséget, de a kapitalocént használva a kapitalizmusra helyezzük azt, így azok a társadalmak, akik nem vallják magukat kapitalistának, felmentve érezhetik magukat. Végeredményben a felelősség közös, de valóban különböző mértékű – ezt hangsúlyozta például Fabók Márton a Fordulat folyóirat Klímaváltozás és kapitalizmus című lapszáma köré szervezett őszi beszélgetésen.

De mit kell gondolnunk a kapitalizmusról? Valóban a kapitalizmus az oka a klímaváltozásnak? Vajon a kapitalizmuson belül meg lehet-e oldani ezt a környezeti krízist? Valójában nem is biztos, hogy kizárólag a klímaváltozásról kell beszélnünk, hanem általánosabb környezeti problémákról. Boda Zsolt közgazdász, politológus, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának főigazgatója az említett beszélgetésen úgy nyilatkozott, hogy ha mégis leszűkítjük a kérdést a klímaváltozásra, nehéz azt cáfolni, hogy a klímaváltozás okozója a kapitalizmus, illetve a fosszilis gazdaság és technológiai rendszer, amelyet a kapitalizmus működtet.  Ráadásul nem olyan egyszerű magát a kapitalizmust sem definiálni. Tekinthetünk rá olyan tágabb fogalomként, amely vonatkozik a hetvenes évekbeli Svédországra, a XIX. századi angol szabad versenyes kapitalizmusra, sőt – az említett lapszám egyik tanulmánya szerint – az államszocializmus is definiálható kapitalizmusként.

A különböző társadalmakban a piaci csere a legtöbbször alárendelt volt a többi funkciónak, leginkább kiegészítő jellegű volt (Polányi-féle gazdaságszervezési módok). A kapitalizmus az, amikor a gazdaság kiágyazódik a társadalomból, függetlenné válik a társadalmi normáktól és személyközi viszonyoktól. A kapitalizmus sajátossága, hogy a hatások egyre inkább távol vannak egymástól időben, térben, vagy a technológia által, így ma olyan hosszú visszacsatolási viszonyokról beszélhetünk, amelyeknek nem látjuk a közvetlen következményeit mind az élőhelyek pusztítása, a fajpusztítás, mind a klímaváltozás terén. Arra, hogy hogyan lehet a profitlogika helyett a társadalmi reprodukció, az élet újratermelésének logikáját előtérbe helyezni, alternatívaként hozható a mezőgazdaság megreformálása, vagyis a hosszú és komplex termelési láncok helyett a termelést a helyi szükségletek kielégítésére kellene felhasználni.

Az sem egyértelmű, hogy mikor kezdődött az a földtörténeti korszak, amikor az emberi tevékenység játssza az egyik legnagyobb szerepet a Föld életében – hiszen az emberiség történetének része, hogy óriási hatással vagyunk környezetünkre. Boda szerint nem lehet tehát csak a kapitalizmust okolni, bár tény, hogy a klímaváltozást nagyban meghatározó fosszilis technológiák a kapitalizmussal jelentek meg. Így sem tudhatjuk azonban biztosan, hogy egy ilyen társadalmi-gazdasági berendezkedés nélkül is eljutott-e volna az emberiség a klímaváltozásig, de az kétségtelen, hogy a kapitalizmusnak nagy szerepe volt ebben, és hogy nagyon nehéz ezen a rendszeren belül – és, Boda Zsolt szerint, ezen kívül is – változást elérni.

A kapitalizmussal összefüggésbe hozható a felhalmozás jelensége is, amelyre, ha visszatekintünk a történelemben, nem mondhatjuk, hogy az iparosodás hívta életre – állítja Gagyi Ágnes, a beszélgetés másik résztvevője, a svéd Göteborgi Egyetem szociológusa.  A felhalmozódás története során egy ideig nőttek, majd hirtelen nagyon megugrottak a gazdasági különbségek, amelyek egyúttal a felhalmozás mértékét is jelölik, végeredményben pedig polarizálták a világot. Marx szerint a 19. századi iparosodást tekintve a felhalmozás elsődleges forrása a munka: csak a munkaidő megfizetésével – ami alatt a munka valójában több értéket termel – megjelenik a profit is, amit félre lehet tenni. Számításba kell vennünk az olcsó vagy olcsóvá tett erőforrásokat is, amelyeket a terjeszkedő, a már meglévő rendszereket átalakító kapitalizmus magáévá tesz. Jason W. Moore a „Négy Olcsó Erőforrásnak” nevezi a munkaerőt, az élelmiszert, az energiát és a nyersanyagokat. A felhalmozódásban létrejövő minőségi ugrás hátterét ezek az erőforrások jelentik – a fosszilisváltás és az üvegházhatású gázok felhalmozódása is ennek a folyamatnak a következménye.

Egy másik szempontunk így, ahonnan a kapitalizmus problémáját vizsgálhatjuk, a felmelegedés. Ha ennek mértékét nem tudjuk leállítani, nagy valószínűséggel nemcsak az ember, hanem a földön élő fajok jelentős része is ki fog pusztulni. Van azonban még pár év arra, hogy megpróbáljuk a teljes globális termelési rendszert átalakítani, hogy ez ne történjen meg. Gagyi Ágnes példaként az energiaátmenetet hozta, amely szerint a globális gazdaságban át kellene állítani mindent megújuló energiára. A Trade Unions for Energy Democracy (TUED) elemzése szerint az energiaátmenet elakadt, holott erről gondoltuk azt, hogy piaci úton tudná megoldani a problémát. A várakozás szerint csökkennie kellett volna a megújuló energiaforrások árának, ezért a piac automatikusan át tudott volna állni ezek használatára. Miután ez nem vált be, policyként fogalmazódott meg, hogy az államok támogatással bátorítsák a piaci cégeket a megújuló energiára való átállásban.

A válság után több helyen bevezették a versenytárgyalásos rendszert, amely arra épül, hogy a támogatást – valószínűleg – csak egy nagyobb cég kaphatja meg. Így nő a kockázat a piacon, a befektetés csökken, ennek a következménye pedig a hagyományos közműcégek eladósodása egyrészt az energiapiacból kivonuló tőke és ebből adódó konfliktusok miatt, másrészt ezek a cégek nem tudnak elég jól versenyezni a támogatott zöldenergiával. Ez azért baj, mert mindeközben a zöldre való átállás mértéke rohamosan csökken, és arra korlátozódik, hogy az állam kit és milyen mértékben támogat. Eközben az államok a fosszilis cégek veszteségeit is fizetik, hogy ne menjenek tönkre, és ne legyen társadalmi felzúdulás. Ez egyrészről pazarlás, másrészről így időben nem lesz kellő mértékű a változás. A TUED szerint csak akkor lehet átállítani a világ energiarendszerét, ha egy más érdek- és tulajdoni rendszert hozunk létre. Elemzéseikben javaslatokat is tesznek erre az átállásra.

Mit lehet tenni? Gagyi Ágnes szerint könyöröghetünk az államoknak, hogy csináljanak valamit, ami nem túl reményteli, vagy kisközösségi szinten felkészülhetünk a katasztrófára. A globális mozgalmak szerint az első lépés a középtáv komolyan vétele, ebben az időben kell tennünk azért, hogy minél összehangoltabb, minél inkább makroszintű változást tudjunk elérni az emberi élet újratermelésében, amihez a klímaadaptált infrastruktúra kiépülése a kulcs. A TUED szerint nem érdemes csak az államokat kérni (például klímatüntetésekkel), hiszen a mostani globális tulajdon- és érdekviszonyok között az államok annyit tudnak tenni, hogy támogatást adnak cégeknek. Ehelyett minél erősebb koordinációval nem feltétlenül profitábilis cselekvést kell végrehajtani. Megoldási javaslatként egy három pillérből álló ajánlást dolgoztak ki: 1) ellenállás az új fosszilis beruházásoknak és a privatizációnak; 2) „reclaim”, azaz visszakövetelés erről az oldalról; 3) újrastrukturálás: a tulajdon-és érdekviszonyok szempontjából minél összekötöttebb rendszer létrehozása, ahol az ellenőrzés nincs eltávolítva a közösségektől. A TUED-nél erre viszonylag konkrét programokat dolgoznak ki, de Gagyi Ágnes szerint sok példát lehetne még mondani arra, hogy igenis lehet makroszinten gondolkodni. Boda szerint, ha sok kis közösség szerveződik, lesznek olyan makrostruktúrák és hatalmi centrumok, amelyek fel fogják használni azokat az olcsó erőforrásokat, amelyekről a fenntartható közösségek lekapcsolódnak. Véleménye szerint a globális gazdaság és a politika is beleszól ebbe a rendszerbe, így egy nagyon sokszereplős cselekvési dilemmában vagyunk, ahol kisközösségi szinten lehet, sőt kell is gondolkodni, de ennél többre lesz szükség.

Készítette: Szczuka Borbála

Conflict, strife, and discord are all very human. Wherever people interact, co-workers bond and friendships blossom, negative relationships appear too. Workplaces are no exception, even if corporate culture makes open hostility taboo. Negative relationships affect almost every feature of organizational life, from internal communication and knowledge sharing to employee retention, from decision-making to change management. As in many other cases, organizational network analysis can help make the invisible apparent

Over the past few decades, there has been an explosion of interest in network research in both management practice and academia. Managers frequently rely on organizational network analysis (ONA) to identify information brokers and influencers who can act as agents of change. They also use ONA tools to recognize cooperation patterns and get a general understanding of how work really gets done in their organizations.

ONA questionnaires usually focus on positive relationships between employees, like trust, sympathy, advice seeking, or knowledge sharing. However, these tools have an arguable blind spot as they typically omit negative ties. Visual depictions of organizational social networks make it quite simple to see if there is no communication between two employees who should work together. The reasons for it might not be so evident. Do they not know each other? Do they have an ongoing conflict or rivalry that ended in avoidance? The difference will matter if you are planning to take action.

Negative relationships are present in every organization, even if corporate culture and an expectedly positive employee attitude make them latent and more challenging to measure. Researchers claim that around 10 percent of all relationships in a social network could be negative, but their overall effect on organizational life is disproportionately higher. This phenomenon is called negative asymmetry. Social psychologists also note that you need 4-5 times more positive feedback than negative to counterbalance their emotionally harmful effect.

What is a negative relationship?

According to Giuseppe Labianca and Daniel J. Brass, network researchers at the University of Kentucky, negative ties in social networks are relatively enduring relationships that induce negative feelings and judgments about, or behavioral intentions towards others. Lasting conflicts, envy, distrust, avoidance, and bullying are among the many interpersonal phenomena present at the workplace that meet this definition.

Whereas positive relationships may generate social capital (resources, benefits, and opportunities accessible through them), negative ties usually appear as liabilities in one’s “social ledger.” Research evidence shows, however, that when considering small groups of people, the detrimental effect of negative ties is not so evident. Even though one or two parties involved in a negative relationship should pay its emotional price, it might prove beneficial for a laughing third. Divide and rule is an old maxim, after all.

Why should you care about negative relationships?

From a network perspective, organizations are sets of actors and social ties that connect them. There are several types of interpersonal phenomena in an organization from relatively static relationships to dynamic interactions and flows. While managers are usually happy to see information, positive emotions, and other resources flow in these social networks, malicious gossips, contagious burnout, and spreading disillusionment might be quite troublesome.

Types of interpersonal phenomena according to Stephen P. Borgatti and colleagues, complemented with examples of negative ties

Negative flows can spread fast in social networks. Everyday life holds many situations where negative emotions can evolve. Minor inconveniences, annoying accidents, and stressful interactions happen. It depends on the employees’ current mood and overall resilience, whether they can cope with or pass on negative emotions. To avoid negative cascades that might seriously undermine engagement and employee satisfaction, managers should take action to make social networks more resilient.

There are many other issues that managers could and should address to reduce the detrimental effects of negative relationships and flows. Enduring conflicts might have a severe impact on individual and group performance. Envy will arise if employees lose trust in organizational justice and how managers distribute promotions and bonuses. Talented people will leave the company if they have too few positive relationships to counteract and help cope with conflicts.

Finding influencers and informal key players can be helpful for effectively conveying messages in internal communication, or in times of change. Having numerous positive relationships, however, does not mean that one cannot be in a central position in the network of negative ties, too. It might turn out that some popular employees are, in fact, divisive and thus less convenient conducts of managerial values and messages. As polls measure politicians both on a scale of approval and disapproval, so should we measure influencers in organizational social networks.

The way people behave in the proximity of a negative relationship in a social network may depend on several factors, including personality. As ancient Greeks had their gods of war (Ares) and deceit (Apate) or goddesses of strife (Eris) and peace (Eirene) on Mount Olympos, so have we similar characters in our modern organizations. Who are the ones that incite conflict to maximize their power? Who are the ones that support others as loyal shield bearers? Who are the ones that do all they can to make peace and bridge division? It takes the dynamic research tools of organizational network analysis to find that out.             

Eris tossed the golden apple of discord amid feasting gods at the wedding of Thetis and Peleus (The Wedding of Tethys and Peleus by Jacob Jordaens, 1633)

Negative relationships are usually in the blind spot of managers, consultants, and organizational network researchers. However, gathering more information about their formation will help us create happier and more resilient organizations. When astrophysicists discovered and observed black holes, they got a better and more profound understanding of not only black holes themselves, but of laws and forces of the entire universe. Involving negative relationships in organizational network analysis will establish strategic actions that might lead to higher individual and group performance, higher employee well-being, and, consequently, better retention rates.

Author: Máté Baksa (Ph.D. student at the Corvinus University of Budapest)

This article was originally published here.

Further readings

Borgatti, S. P., Mehra, A., Brass, D. J., & Labianca, G. (2009). Network Analysis in the Social Sciences. Science, 323(5916), 892–895. https://doi.org/10.1126/science.1165821

Labianca, G., & Brass, D. J. (2006). Exploring the Social Ledger: Negative Relationships and Negative Asymmetry in Social Networks in Organizations. The Academy of Management Review, 31(3), 596–614. https://doi.org/10.5465/amr.2006.21318920

Sterling, C. M., & Labianca, G. (2015). Costly comparisons: Managing envy in the workplace. Organizational Dynamics, 44(4), 296–305. https://doi.org/10.1016/j.orgdyn.2015.09.007

Marineau, J. E., Labianca, G., & Kane, G. C. (2016). Direct and indirect negative ties and individual performance. Social Networks, 44(1), 238–252. https://doi.org/10.1016/j.socnet.2015.09.003